Vadrózsás csodák Nagy lelkesedéssel és hatalmas örömmel vetettem magam bele, a Stenders Magyarország által kapott termékek tesztelésébe. 4 terméket választottam, melyekből hármat most, egyet pedig egy másik bejegyzésben mutatok be nektek. Szokásomhoz híven, természetesen az arcápolás kategóriából válogattam, azon belül pedig a vadrózsás termékcsaládból, amit nem bántam meg, mert azóta hű társaim a mindennapokban. Az első és legfontosabb dolog amit tudni kell a márkáról, hogy a termékeik természetes összetevőket tartalmaznak. Illetve állatkísérlet mentesek. Amit a kis nyuszi a bizonyít a csomagoláson. Számomra ezek fontos szempontok egy termék kiválasztásakor. Most pedig jöjjenek az ígért termékek! Vadrózsa Micellás Víz Sminkelés előtt, valamit sminkeltávolításnál és esti hidratálásnál is ...
Sziasztok! Szabó Marianna vagyok, “ismertebb” becenevemen Marcseszko! Azt vallom, hogy egy telt nő is lehet dögös és szép! Annyi manapság az átlagos, megfelelési kényszeres ember, legyetek egyediek, vállaljátok fel, és fogadjátok el önmagatokat és tűnjetek ki a tömegből! Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy motiváljalak titeket, illetve bemutassam egy-egy kedvenc kozmetikumomat, sminktermékemet! Jó szórakozást!